A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hideg. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hideg. Összes bejegyzés megjelenítése

szombat

Tarator - a bolgár uborkaleves

Bevallom én Bulgáriában még csak egyszer voltam, az is abban az időben volt, amikor a boltokban főleg csak konzerveket lehetett kapni. A sopszka saláta viszont már ismerősen cseng, bár a görög saláta mosanság több ‘like-‘-ot kapna. Az uborkaleves nálam eddig nem szerepelt a menün, de ha a hőmérséklet higanyszála még vacsoraidőben sem megy 30 fok alá, akkor már mindenképp hideg fejjel kell gondolkozni. Meggylevesnek már nincs szezonja, az őszibaracklevest már többször kipróbáltuk, dinnyét inkább sonkával eszem, így maradt az uborka, amiből amúgy is szüret van.

A tarator a közel-keleti régióban, Cipruson, Libanonban közkedvelt, legfeljebb nem pontosan így hívják. Persze ebb
ől is van görög rokon, ami nem más mint a tzadziki, csak persze az krémesen lágy és nem leves.

A lényeg, hogy ezt sem kell főzni, hanem csak hűteni! Kell hozzá finom zsenge uborka, jófajta kefir és egy turmixgép. (bormixerrel is csinálhatod, csak az hangosabb) A dió fontos kellék, nagyon jól áll az uborkához és persze a fokhagymához, amit ki ne hagyj!

Levesek hidegen:

Málnás meggyleves
 
a nagy fehér szeletek : provence-i fokhagyma! ajándékba kaptam

Tarator
Bolgár uborkaleves kefírrel


Elkészítési idő:            10 perc
Főzési idő :                 nincs
Mennyiség :                4 adag



Hozzávalók:


·      70 dkg uborka ( 6-7 db zsenge)
·      1 pohár jeges víz
·      3 pohár kefir vagy 1/ 2 l kaukázusi kefír
·      1 tk almaecet
·      1 ek olíva olaj
·      2 gerezd fokhagyma
·      pár szem friss mentalevél v. kapor (opcionális)
·      1 csésze apróra vágott dió



Elkészítés :


1.     Az uborkákat mosd meg és hámozd meg. ( Júniustól már kapsz kovászolni való zsenge uborkát. Ha nem, mindenképp távlítsd el a magokat belőke)
2.     Egy kevés olajon fonnyaszd meg a szeletekre vágot fokhagymát.

3.     Egy turmixban mixeld pépesre az uborkát a fokhagymás olajjal, 1-2 mentalevéllel, majd keverd hozzá a kefírt (joghurtot is használhatsz).

4.     Tedd hűtőbe ½ napra. Minél tovább hűl, annál finomabb!

5.     Friss kapor megy hozzá, de nem mindenki szereti. Azoknak ajánlom a mentát, ami tovább hűsíti az amúgy is hideg levest.



Megjegyzés : A hideg leveseknél (egyébként a sörivásnál is!) sokat segít, ha az edényt előre beteszed a hűtőbe (sörnél a poharat). Meglepően hamarabb hűl le a kívánt hőfokra.

szerda

Őszibarack krémleves - Hideg levesek nyáron



Minden évben elérkezik a nyár és ezen belül is a nyárnak egy adott szakasza, mikor a hőmérséklet nem kedvez a konyhai műveleteknek. Persze Nyárikonyhának ez nem akadály és én azt szeretném, ha Nektek se lenne az. Aranyszabály, hogy a hobbiszakács önmagát is szeresse, így a nyaralás vagy vakáció idején - még ha ő maga nem is nyaral ne törje magát a meleg tűzhelynél. Kreatívan álljatok hozzá, és szervezzétek meg előre, hogy a konyhában eltöltött időt minimalizáljátok.
Ezzel persze nem találtam fel a spanyol viaszt, hiszen ezért grilleztek, vagy éppen eszitek a salátákat. A hideg levesek sokszor abban az esetben is jól jönnek, amikor valaki nem iszik alkoholt, vagy éppen úgy érzi, hogy már egy egész ásványvizes ballont kiivott. Jól jön egy csésze leves, akár fagyi helyett is.


Levesek hidegen:

Hideg uborkaleves


Jéghideg őszibarackkrémleves


Elkészítési idő:            10 perc
Főzési idő :                 nincs
Mennyiség :                4 adag




Hozzávalók:

·      1 kg őszibarack ( 6-7 közepes darab)
·      1 pohár jeges víz
·      1 pohár natúr joghurt
·      ½ citrom leve
·      1 vaníliás cukor
·      pár szem friss mentalevél (opcionális)



Elkészítés :


1.     A barackokat mosd meg és húzd le a héját. ( Júliusban már olyan fajtákat kapsz, melyekről könnyedén lejön a héja)

2.     Egy rozsdamentes edénybe (vagy bármibe, amiben később hűteni fogod) tedd bele a negyedelt barackot, add hozzá a vaníliás cukrot és a citrom levét és egy botmixerrel mixeld selymesen krémesre. Közben adagolj hozzá hideg vizet, pont annyit, amennyi ízlésednek megfelel.


3.     Keverd hozzá a joghurtot. Reszelhetsz rá citromhéjat is.

4.     Tedd hűtőbe ½ napra. Minél tovább hűl, annál finomabb!



Megjegyzés : A hideg leveseknél (egyébként a sörivásnál is!) sokat segít, ha az edényt előre beteszed a hűtőbe (sörnél a poharat). Meglepően hamarabb hűl le a kívánt hőfokra.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails