hétfő

Millefoglie - a legjobb krémes és a cukrosnéni

Általában mindenki gyűjt valamit, csak van aki nem tud róla. Én például az a típus vagyok, aki már óvodában idegenkedett a szalvétákat gyűjtő kislányoktól, illetve pontosabban magától a gyűjtéstől. Valahogy nem jött át számomra, miért kellene nekem bármit is gyűjtenem. Lehet, hogy türelmetlen típus voltam(már akkor is), de nem bírtam magamat elképzelni, ahogy rendezgetem a különböző alakú, mintájú, anyagú színes (egyébként semmire nem való-hiszen ki használná őket bármikor is?) tárgyakat, amiket lelkesen lehet cserélni, sorozatot gyűjteni, meg esetleg megszámolni. Mert mi mást lehetne? A fiúk bélyeget gyűjtöttek, meg autósnaptárt. Hú. Én általában játékra bíztattam a társaimat, mert a közös együttlétben találtam meg a legnagyobb örömet.

Az évek telnek-múlnak és én még mindig nem vagyok gyűjtő. Nincs semmilyen kollekcióm. Nem gyűjtök műtárgyakat (bár szeretem őket), nincsenek étkészleteim (egyszerű, szép fehér tányérokat használok-senki nem veszi észre ha nem egyformák) Ezüst evőeszközeim viszont vannak, mert imádom a nemes, régi hangulatát, melynek egyes darabjaihoz emlékek is fűződnek. Egy dolog, ami minden egyes alkalommal a zsebembe kerül: a kávéhoz járó csomagolt kis cukortasak vagy kockacukor. Persze erre én nem mondanám, hogy gyűjtöm, hiszen nem. Praktikus velejárója, hogy soha nem jövök zavarba, ha elfogyna itthon a cukor, mert akkor előkerülnek a szép kis tasakok. Ezeknek egy része kommersz, bármely kávézóban megtalálható, másrészük viszont egyedi design, és nem utolsósorban a hely nevét, elérhetőségét is rányomják.

Ez segített ki engem most, amikor 3 héttel az utazás (+betegség) után semmiképp nem jutott eszembe a Palazzo Vecchio-val szemközti kávéház, ahol 2010 legjobb mille-feuille-t fogyasztottam el. Előszedtem a cukros zacskóimat. Caffé Rivoire, Firenze. A mille-feuille, avagy krémes egy alap cukrászati termék, egy ikon, amitől én - nem nagy édességfogyasztó lévén – elájulok, ha mesterien van elkészítve. Itt mesterien van. Az ára pedig állva fogyasztva, ebben a patinás, különleges környzetben mindössze € 1,30. Igen. Ne számítsuk át, mert rögtön szívgörcsöt kapunk a magyarországi áraktól. De ma már nem annak olcsóságától. Ezt mindössze azért jegyeztem le, hogy ha bárki arra járna, semmiképp ne mulassza el az Uffizi képtár után felüdülésnek, nem fogja megbánni!
Un cafe e un millefoglie per favore!

4 megjegyzés:

sedith írta...

Én sem voltam gyűjtögetős fajta, valami hasonló okokból, mint te, gondolom. Elkezdtem, de hamar abbahagytam, nem volt türelmem hozzá. De... a szalvétagyűjtés a szeretet kimutatása is lehet: amikor jópár évvel ezelőtt külföldre utaztam hosszabb időre, húgom, aki mániákus szalvétagyűjtő volt, a legszebb, legdédelgetettebb, legféltettebb szalvétáit adta oda Édesanyámnak, hogy szendvicset csomagoljon nekem beléjük. És én visszahoztam neki őket. Kicsit gyűröttebben, kicsit pecsétesebben, de visszahoztam.
Én sem hittem volna addig, hogy szalvéta jelenthet és tehet olyan sokat.

"saját levében" írta...

Huh, de jó, azt hittem egyedül vagyok ezzel az őrült cukorgyűjtéssel...

nyarikonyha írta...

sedith
természetes! szép dolog a szeretetteljes féltveőrzés, és ki tudja mire lesz jó? erről majd később..

saját levében sincs egyedül az ember

laszlo írta...

Én donald rágós papírokat gyűjtöttem,de unokahúgom télleg meg volt őrülve a szalvétákért.Jaaaa és gyűjtöttem sösrösdobozt is,de amiko 1600 lett elajándékoztam..

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails