hétfő

Rijekai halpiac




Az anyaszomorító esős idő nagy részét Horvátországban töltöttük. Számunkra is hihetetlen módon az eső Rijeka előtt 20 km-el elállt, és kisütött a nap. Mivel szigetekre mentünk és az indulás előtti éjszakát a kikötőben töltöttünk, mert be kellett várni a csapatot. Ez nagyon jól jött nekem, mert mint minden kikötőhöz közel, itt is van egy piac, de még milyen! A kikötőtől pár lépést kell csak tenni, és már az utcán el kezdődik az irtózatos zöldség felhozatal. Három különálló monarchia korabeli épületben helyezkednek el : a halpiac, a húspiac és a tejtermékek piaca. Impozáns.

A tengeri halakat nem nagyon ismerem, így nem szeretnék bakikkal teli felsorolásokba bocsátkozni. Beszéljenek helyettem a képek.


A kikötőben eltöltött éjszakát követő másnap elindultunk a szigetek felé, miközben felszolgáltak nekünk egy frissen grillezett halatt a szokásos körettel.


Horvát mángoldos burgonya

·        0,5 kg burgonya
·        80 dkg mángold
·        Fokhagyma
·        olivaolaj
·       


Elkészítés:

1.      A burgonyát héjában megfőzöm, megtisztítom, és ha már langyosra hűlt, kockákra vágom.
2.      Egy nagyobb lábosban vizet forralok, ebbe beledobom pár percre az előzőleg megtisztított mángoldot, majd kiveszem és lecsöpögtetem
3.      Egy nagy serpenyőben olajat hevítek, rádobom a fokhagymagerezdeket (ennyi mennyiséghez mehet 5-6, vagy idei fokhagymából egy egész fej!) majd a mángoldot. Kicsit átfogatom, majd hozzáadom a krumplit.
4.      Jól összeforgatom, és tálalás is meglocsolom finom olivaolajjal.


Megjegyzés:  grilezett friss halhoz nem nagyon lehet jobb köretet elképzelni. Fokhagyma mennyisége függ a hal elkészítési módjától. A horvátok nagyon csínján bánnak a fűszerekkel, ami egyrészt nem baj, de a zöldfűszerek nem használatát nem tudom értelmezni. Rozmaringból van a kerítés!






2 megjegyzés:

"saját levében" írta...

Ahhh....Végre egy rokonlélek! Ha arra járok én csak ezt eszem, az idén pedig saját mángolddal nyomulok itthon is. Nem tudom van-e jelentősége, de úgy tudom, hideg vízben kell feltenni főni.

Nyárikonyha írta...

fene tudja. én a leveleket csak párolom, ill. leöntöm forró vízzel, de a masszív mángoldlevelek esetében ez nem elegendő. Én inkább a forró vízre voksolok.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails