szerda

Rijekai ajándék - szardínia, ajóka mázsaszám






A hajón kifigyeltem egy bödönt, amiben egymásra rétegzett marinált szardíniák figyeltek. Első nap még nem szóltam, nem vagyok rámenős. A hajó amúgy olyan, mint egy party, előbb-utóbb mindenkivel szóba elegyedsz, és így pár nap alatt kiről többet, kiről kevesebbet megtudsz. A kapitány melett két fantasztikus horvát lány/nő volt a segítségünkre. Mindent csináltak: reggelit, ebédet főztek, takarítottak, kikötésnél férfiakat megszégyenítően dobták a kötelet a partra. Helyesek, barátságosak voltak.

Második nap Kokinál érdeklődtem a szardíniák hogyléte felől, honnan vannak, meg lehet-e őket kóstolni. Olyan görögös választ kaptam. Jesz-jesz, de nem kaptam belőle kóstolót. Nem tudtam mire vélni, mert félreérteni talán nem lehetett kérésemet. Ezek után még egyszer bátortalanul rámentem a témára, és annyit sikerült kiderítenem, hogy Koki (aki egyébként becsületes nevén Korálka- biztos nem így írják, elnézést) papájának van Rijeka mellett egy manufaktúrja, ahol szardíniát dolgoznak fel. Ekkor aztán pláne felcsillant a szemem, hisz külösképp kedves számomra, ha közvetlen termelői forrásból sikerült valamit beszerezni, semmi nagyüzemi fityfene. Még mindig nem kaptam, de még egy kis fogpiszkálón csüngő pici darabkát se.

Gondoltam ennek fele sem tréfa, ebből nem lesz hal, hát ennyi. Végtére is nem olyan nagy tragédia, hisz majd visszajövünk és egyszer majd kiderül, hogy mi a bejáratott formája a csemege megszerzésének. Hát hamarabb kiderült, mint gondoltam. Koki nem aprózta el. Szólt közben az édesapjának, és mikor szárazföldre értünk hozzánkvágtak egy neylonzacskót, amiben volt egy nagy doboz (1,3 kg(!) ajókafilé, és egy másik kisebb, amiben ecetes-olajos szardínia. Ez nagyon kedves gesztus, viszonzásul már kezdhetem is a Pick szalámi vásárlást, mert szerintük a magyar a legjobb szalámi.


Marinált szardínia tortácska krumplisalátával


Hozzávalók 2 fő részére:

·        marinált szardella (lecsöpögtetve)

·        2-3 db hajában főtt burgonya (pl. Ella)

·        1 szál újhagyma (zöld résszel együtt)

·        extra szűz olivaolaj

·        mustár

·        1- 2 kis uborka

·        zöldfűszerek ( snidling, majoranna)

·        tengeri só

·        1 kk víz

·        pici cukor


Elkészítés:

1.      A főtt burgonyákat meghámozom, és kissé lehűtöm, kockákra vágom.
2.      Összeállítok egy laza krumplisalátát, sózom, cukrozom(!), kis mustárt adok hozzá, kis olivaolajat, és egy apróra szeletelt újhagymát.
3.      Egy kerek formát (én egy 10 cm átmérőjű fánkszaggatót használtam) kibélelek folpack-kal, és a szardíniákat belefektetem. A mélyedésbe beletömöm a krumplisalátát. Becsomaglom a folpack-ba és 1-2 óráig hűtőben pihentetem.


Tálalás :
Egy szép lapos tányérra fordítom a formát és pici kockákra vágott uborkát, petrezselymet szórok köré.


Megjegyzés: a krumplisalátát nagyon könnyen fűszerezem, citrommal ecettel NEM savanyítom, mert a marinált hal elég ecetes (legalábbi az enyém). Mingig kóstoljunk , és ha többfélét kombinálunk az összhatás a lényeg, ill. a komplementer ízek.
Természetesen a fűszerek, hozzávalók a mennyiségtől függenek. Fenti mennyiség egy darab kis formára elég.
Elkészítési idő kb. 45 perc + hűtés

2 megjegyzés:

"saját levében" írta...

Gazdag ember lettél!

Nyárikonyha írta...

ja. még nem csekkoltam az árat, de van egy sejtésem.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails