hétfő

HUMMUSZ

A múltkor felhívott a fogadott keresztfiam(mert papíron nem az), hogy mondjam el neki, hogyan kell pizzát csinálni. Vagány csávó, ezért azt válaszoltam, hogy lemegy a sarki boltba, és vesz egy fagyasztott pizzát, berakja a sütőbe. Vagy rendel. Nem. Nem. Ragaszkodik hozzá, hogy az elejétől magyarázzam. Visszakérdeztem jó párszor, hogy biztosan jól értelmezem-e a kérést. Igen. A 17 éves pizzát akar dagasztani. Elmagyaráztam mi az az élesztő, stb. stb. Leküldtem a boltba. Következő menet a gyúrásról, dagasztásról, kelesztésről.Csönd.
A mobiltelefonomra egy kép érkezett. Egy frissen sült pizza a konyhapulton. Ne kritizáljuk ezt a generációt!

Hummuszt is lehetne így készíteni, hogy kezdjük az alapoktól, és nekiállunk szárított csicseriborsót áztatni. Lehet úgyis, de ebben az esetben most tényleg a könnyebbik verziót ajánlom.

Hummusz főtt csicseriborsóból

Hozzávalók 4 adaghoz:

·      1 csicseriborsó konzerv (főtt)
·      2 gerezd fokhagyma
·      citromlé
·      1 ek tahin (vagy olivaolaj, és pirított szezámmag)
·      tengeri só
fűszerek:
·      római kömény
·      koriander
·      chilipehely
·     

tetejére :
·      friss petrezselyem/korianderzöld
·      olivaolaj

Elkészítés:

1.    A csicseriborsót lecsöpögtetem, és robotgépbe rakom. Zúzott fokhagymával, tahin/olivaolajjal, citromlével krémesre mixelem.
2.    Ízlés szerint fűszerezem.
3.    Pitával, Wasa kenyérrel, pászkával vagy csak hosszú hasábokra vágott friss zöldségekkel (répa, zellerszár, újhagyma) tálalom.

Megjegyzés: a hámozott paradicsomkonzerven kívül ez a másik konzerv, ami kosaramban landol. Több se nagyon.

vasárnap

Farsangi fánk




























a receptet itt találod

péntek

kalamari, nem hal - olasz pasta!

Ez az egyik kedvenc olasz tésztám, közvetlenül Bolognából. Mármint a recept az inkább nápolyinak tűnik, de én Bolognában ettem többször. A tésztákat itt lehet igazán megkedvelni, és mivel nekem nagy szerencsémre legkedvesebb barátaim ott élnek, autentikus forrásból van alkalmam tanulni. Ez olyan alkotórészekből van, amit egy nem olasz nem biztos, hogy összerakna. Szerintem próbáljátok ki!




Calamarata – kalamari, olasz tészta!



Elkészítési idő:          10 perc
Főzési idő :                 30 perc
Mennyiség:                2-4 adag

paccheri

Hozzávalók :


200 g paccheri (nálam calamari)
1.5 doboz hámozott paradicsom (Mutti)
2 lilahagyma/sonkahagyma
3 ajókafilé (apróra vágva)
6 nagy darab zöld olívabogyó
1 tk capribogyó

olaj
parmezán


Elkészítés

  1. A hozzávalókat előkészítem (mis en place), a hagymát hosszú csíkokra vágom.
  2. Tésztához felforralom a vizet. Hagymát olajon üvegesre párolom. Rádobom a felaprított ajókát, és tovább pirítom. Ráöntöm a paradicsomszószt.
  3. 10 perc múlva beledobom a kapribogyókat, majd a végén az olivákat
  4. Közben az elkészült tésztát elszűröm, és a szószra ráöntöm. Összeforgatom. Megszórom parmezánnal
  5. A vízbe teszek sót, a szószba nem.

Megjegyzés: Az olasz tésztákban az a jó, hogy már az elkészítése is társasági esemény, hiszen jó, ha a közelben ül mindenki egy pohár vörösborral a kezében, és csak arra vár, hogy mikor lesz kész a pasta, amit azonnal kérem fogyasztani!

szerda

espresso lúdláb

Valamelyik nap egy 2006-os Delicious Magazine egyik száma volt a kezemben. Az egyik cikk az akkor már méltán népszerű gasztroblogokról szólt. Magyarországon C&V-n kívül nem sokan írtak akkor még. DV 2007-ben indította el igényes fotókkal, receptekkel, tartalmakkal teli oldalát. 4 év telt el azóta.
Az én szülinapomon régen mindig egyféle torta volt, ez pedig házi készítésű lúdláb. A recept egy nagyon kedves nénitől származott, ahol iskola után évekig jártam kvázi privát napközibe. Finom főzött kávés, csokoládés krém, házi meggybefőtt, rajta csokimáz. Kicsit árformáztam, és presszós pohárba tettem. Boldog szülinapot!

Kakaós süteményalap

Előkészítési idő :         10 perc + a krémek elkészítése
Sütési idő:                  10 + 2 perc
Mennyiség :                  6 adag

Hozzávalók:

2 tojás
40 g cukor
20 g kakaópor
1 kk darált kávé
20 g liszt
20 g vaj

  1. Kimérem a a porcukorot, hozzáadom a  tojássárgáját. A vajat megolvasztom, majd langyosra hűtöm. A kakaóport átszitálva adom hozzá a tojássárgás keverékhez, és hozzáöntöm a vajat is. Habosra keverem.
  2. A fehérjéket kemény habbá verem, teszek hozzá egy pici sót.
  3. A habot nagyon óvatosan adagoljuk a sárgájához, és közben kanalanként beleszitálom a lisztet.
  4. 0,5 cm vékonyra simítjuk, így 180 fokos sütőben 10 perc alatt megsül. Mérete nálam : 23 cm.
  5. Lehűtöm. Megfordítom, lehúzom a sütőpapírt.

Csokoládémousse.
Écsokoládé és friss tejszín felhasználásával.
150 ml tejszínt melegítem, 80 g kockákra tördelt csokoládéval együtt, és hűlés után habosra keverem.

Kávésabayon
1 tojássárgáját habosra keverek 30 g porcukorral, és 100 ml espressoval gőz fölött sabayont keverek.

Meggydzsem, rumos meggy

Összeállítás
Süteménylap
Meggyszirup, rumos meggy
Csokimousse
Megismételjük
Tetejére : kávésabayon

Megjegyzés: klasszikus presszós pohárba terveztem, ez nem teljesen olyan.

kedd

Karfiol 2x : karfiolkrémleves, meleg karfiol saláta olasz módra


Szeretem, ha a zöldségek nincsenek agyonfőve, és azt is, ha természetes formájukban fogyasztjuk őket. Ugyanakkor a textúra milyensége az ízre is kihat, és egy krémleves teljesen más ízű tud lenni, mint az egész zöldség. A karfiolkrémlevest Dubarry néven ismerhetjük már. Ez a verzió a zeller által kap egy kis csavart, mondhatom nagyon kellemes, picit diós íz, így én pirított diós kenyérrel tálaltam. A meleg salátában viszont pont az a jó, hogy az alig párolt karfiol  megtartja természetes formáját, ízét, a pirított lilahagyma, és mazsola lágyítja, édesíti.



Karfiolkrémleves



Előkészítési idő:          10 perc
Főzési idő :                   20 perc
Mennyiség:                  4 adag


Hozzávalók :


2 dkg vaj
1 hagyma
1 liter alaplé
1 közepes méretű karfiol
2 babérlevél
2 zellerszár
100 ml friss tejszín
szerecsendió
só, bors
olíva olaj


Elkészítés

  1. A hagymát vastag karikákra szeletelem, és egy pici vaj-olajkeveréken párolom. Leheletnyit sózom.
  2. Beledobom a rózsáira szedett karfiolt, fűszereket és tovább párolom. 5 perc után belerakom a szeletelt zellerszárat. Felengedem az alaplé felével, és puhára főzöm. Krémesre turmixolom.
  3. Felöntöm tejszínnel. Az alaplével állítom be a leves mennyiségét, sűrűségét.
  4. Pirított magokat, pár csepp olivaolajat öntök rá. Szerecsendiót reszelek rá.

Megjegyzés: Friss baguette-tel, barna kenyérrel, pár szem dióval, camembert sajttal, bögrében tálalom.


Levesek ebben a blogban itt.

Karfiol Rimini módra – Cavolfiore a Riminati


Karfiol
olivaolaj
Lilahagyma
Fenyőmag
Mazsola
Friss menta
Petrezselyemzöld
Pecorino sajt


Elkészítés

  1. A karfiolt megpárolom. (al dente, tehát nem teljesen puhára)
  2. A lilahagymát olajon karamellizálom, majd hozzáadom a mazsolát és  a fenyőmagot.
  3. A karfiolra ráteszem a hagymát, fenyőmagot, és meghintem a friss zöld fűszerekkel.
  4. Sajtforgácsokat (pecorino, parmiggiano) vágok rá. (én zöldséghámozóval szoktam)

Megjegyzés: A fenyőmagot mandulával helyettesítettem. Mindkét karfiolos ételhez jól jön egy pohár Savignon Blanc.

hétfő

Hús nélküli hétfő - Meat Free Monday


Ha hétfő, akkor nincs hús! Nálam ez sosem volt valami naptár szerint előírt diéta, de nem intenzív húsevőként ez a legevidensebb nap, mely alkalmas erre a célra. Hétvégén a húsevés előfordulási esélye nagy, a hétfő viszont nem egy vásárlós nap. Ne forduljunk segítségül a fenti képen látható felvágottas megoldásokhoz. Kérem! Please.

Hús nélküli hétfő– Meat Free Monday

Mikortól?
A hús mellőzésének nagyon régi hagyománya van, nem beszélve a különböző vallások előírásairól.
Kik?
Igazán nagy publicitást 2009-től kapott, amikor P. McCartney mellé állt ennek a kezdeményezésnek, és lányaival útjára indították a Meat Free Monday kampányt.
Cél?
A húsevés korlátozásának alapvető célja a fenntarthatóság. Nem célom, hogy részletekbe bocsátkozzak, logikusan végiggondolandó a korlátlan húsevés.
Én mit teszek?
Tudatosan vásárolok. Próbalok változatosan vásárolni, és főzni, valamint erre bíztatok mindenkit. Ez a blog kitűnő felület a visszacsatolásra, épp ezért egy kis gyors statisztikát készítettem magamról.
A leírt receptek 28% tartalmaz húst, és véletlenszerűen 28 % pedig nem. A való életben talán még kevesebbet eszem húst, de teljesen reális képet ad. A receptek 15 % leves – imádom a leveseket- melyeknek szintén kb. fele hús nélküli. 6%-ban elmélkedem a főzésről, és kétszer ilyen gyakran csinálok desszertet, vagy egyéb édességet. Erre különösen büszke vagyok, mert a magyar gasztroblogok többsége valószerűtlenül telis tele vannak édességgel.
És Te mit teszel?
Egyél több zöldséget, és próbáld ki egy nap hús nélkül!

Böngéssz ezen az oldalon a ‚nem hús‘ kategóriában.
Íme egy pár oldal, ahol kedvet kapsz majd a zöldségevéshez!


Megjegyzés: ha kész a konyhám, én is jövök receptekkel is.


csütörtök

Nem francia, nem torta, de csokoládé!


Nálam, ha édesség nincs itthon (és ez gyakran megesik), az a kérdés járja: csokoládétorta van? Ilyenkor persze tudjuk, hogy nincs, és azt is tudjuk, hogy valamit tenni kell annak érdekében, hogy valami édes falat kerüljön az asztalra. Ezt egyébként leggyakrabban egy-két szem aszalt szilva dióval, vagy joghurt erdei mézzel pótolja. Tudatos (nem)vásárlóként nem tartok itthon kekszeket, csokoládékat, bonbonokat, és egyéb  nyalánkságokat. Egyszerűen azért, mert a tárolás időtartama nehezen lenne mérhető, annál inkább az energiatartalom, amit ezáltal bevinnénk.
Ma nem én vásároltam.
Így lett egy tábla csokink, és ha már van, akkor tényleg érdemes nekiesni, mert nagyon kevés hozzáadott értékkel (anyag és munkaerő) mégiscsak egy finomabb falat keletkezik!


A csokoládé-diós“torta”:

1 tábla (100 g) étcsokoládé (nálam Szerencsi, persze lehet jobb minőségű is)
50 g dió
2 ek liszt (kb. 5 dkg)
1 kk sütőpor

4 egész tojás
5 dkg van porcukor vagy 4 dkg porcukor +1 vaniliás cukor
1 ek kakaópor
50 g vaj
1 narancs reszelt héja

A tetetjére :

1 marék szeletelt mandula (nem fontos)

Tálaláshoz:

baracklekvár/ málnalekvár/ribizlizselé
tejszínhab


Az előkészítés során az alábbi sorrendet követtem:
1.    A csokoládét, a diót, a lisztet és a sütőport robotgépben aprítom. (a diót, és a csokoládét reszelhetem is)
2.    A tojásságákat a porcukorral, kakaóporral és olvasztott vajjal krémesre keverem.
3.    Tojásfehérjéből pici sóval kemény habot verek
4.    Fentieket óvatosan összekeverem, belereszelek egy narancs héját. Széles spatulát használok, nagy körkörös mozdulatokkal, hogy a hab ne törjön össze.
5.    A masszát beleöntöm egy sütőpapírral kibélelt 23-25 cm átmérőjű formába. Ha van szeletelt mandulám, meghintem vele.
Sütés :         175ºC-ra melegített sütőbe helyezem.  30 percig sütöm.        
Megjegyzés: Ez nem igazán torta, inkább süti. A francia csokoládétorta olcsóbb, könnyebb változata: az dupla ennyi étcsokoládéval, és több vajjal készül, de lényegében ugyanez.

kedd

Csirkemell, zöldséges árpagyöngyével

 Házi csirke serpenyőben, zöldséges árpagyöngyével

Elkészítési idő:             35 – 40 perc
Sütési idő :                   3 perc serpenyő + 10 perc sütő
Mennyiség:                  3 - 4 adag


Hozzávalók :
·      1 nagyobb házi csirke bőrös melle
·      1 csésze árpagyöngye
·      1 zellerszár vékonyra szeletelve
·      1 répa vékonyra (julienne) szeletelve
·      1 nagyobb gomba
·      1 fél csésze kis kockára vágott sült sütőtök
·      1 szál szeletelt újhagyma
·      petrezselyemzöld
·      ½ citrom leve, héja
·      1-2 ek olivaolaj
·     
·      bors

Elkészítés :
1.   Az árpagyöngyét felrakom párolódni 30 percig.
2.   A sütőt 100 fokra melegítem. zöldségeket előkészítem, húst levágom a csontról: két szép darabot kapok. Bőrt rajta hagyom.
3.   Serpenyőben pici olajon a bőrös részével lefelé megpirítom a húst, mikor 1/3 része már fehér, megfordítom. Picit sózom, borsozom.1 perc múlva beteszem a sütőbe. 10-12 perc alatt elkészül.
4.   A zöldségeket pici olajon megpuhítom, és a készre párolt árpagyöngyével összekeverem, átforgatom. Nagyon apróra vágott újhagymával, zöldpetrezselyemmel megszórom.
5.   A sütőből kivett húst 3 percig pihentetem, majd szeletelem.

Megjegyzés : Friss, könnyű vacsora, ebéd. Citrommal, olivaolajjal kínálom. Nálam sült cékla citromos vinairette-el is volt hozzá.

hétfő

Tojássaláta - megzöldségesítve


Biztosan észrevettétek már: mindent zöldség vagy gyümölcs oldalról közelítek meg. Nem esik jól szinte semmi, ha nincs benne/hozzá zöldség/gyümölcs. Tojássaláta/tojáskrém mindenkinek kijön a könyökén, de én szeretem az egyszerű dolgokat, és a blogger sem főz minden nap.
A tojást nagyon egészséges ételnek tartom, persze két szempontot ne feledjünk: az egyik az élelmiszerbiztonság (szerezzünk be házi tojást megbízható forrásból) a másik a mennyiség (hetente 2-3 darabnál ne fogyasszunk többet!).

Zellerszáras, almás tojássaláta

Elkészítési idő:             15 perc
Főzési idő :                   10 perc
Mennyiség:                  6 adag


Hozzávalók :
·      3 főtt tojás
·      1 zellerszár vékonyra szeletelve
·      ½ alma kis kockákra vágva
·      1 szál szeletelt újhagyma
·      1 ek jó minőségű vagy házi majonéz
·      1 dl joghurt
·      reszelt szerecsendió
·      petrezselyemzöld
·     
·      bors

Megjegyzés : répával, zellerszárral kínálom.


vasárnap

Salátaöntet, szósz, vinaigrette, dresszing

A fenti elnevezések között hasonlóság van, de nem teljes az átfedés. A vinaigrette pl. salátaöntet, de nem minden salátaöntet vinaigrette. A szószok lehetnek hidegek és melegek, de egy biztos a fenti elnevezések bármelyike társítható salátával.
Tavasztól nyáron át nem szoktam a salátákra egyebet önteni, mint olivaolajat és a zöldfűszerekkel ízesítem őket. Január lévén ezek kínálata leszűkül, és nálam a saláták alapanyaga is átvált a zöld salátákról a párolt, vagy sült zöldségekre.


Klasszikus vinaigrette

A legegyszerűbb, bármely salátához illő klasszikus salátaöntet.
Alapja:
3-5 rész olaj : 1 rész fehér borecet
4 adag:

  • 1 ek. fehér borecet
  • 1 tk dijoni mustár
  • 3 ek olaj
  • cukor
Elkészítés:
Az ecetet elkeverjük a mustárral, és folyamatosan adagoljuk hozzá az olajat. Emulziót (olaj-folyadék keverék) kapunk.

Citromos vinaigrette      
       
Ecet helyett friss citromlevet használunk. Előzőekhez hasonlóan emulziót képzünk. Jól illik pl. párolt zöldbabhoz, céklához, fetához stb.

  • 1 ek frissen facsart citromlé
  • 3 ek olivaolaj
  • cukor


Sütőben sült téli saláta

Elkészítési idő:             15 - 20 perc
Sütési idő :                   30 perc
Mennyiség:                  4-6 adag


Hozzávalók :

  • 1 sütőtök nagy darabokra vágva
  • 4 db nagy Ella burgonya (lehet másféle is, én a sárga héjút szeretem sütni)
  • 4 teniszlabda nagyságú cékla
  • újhagyma
  • friss petrezselyem
  • citromos vinaigrette
  • pirított tökmag
  • só, bors

Elkészítés

1.   A céklákat és a burgonyákat fóliába csomagolom. A sütőtököt nagyobb darabokra vágom. 190 fokos sütőbe megsütöm őket. 30-40 perc.
2.   Mikor elkészültek, kiveszem a sütőből, a burgonyát és a céklát még a fóliában hagyom. Előkészítek mindenkinek egy nagyobb tányért.
3.   A céklától, burgonyáról lehúzom a héjat, rusztikus darabokra vágom. (esetleg egyben hagyom), és mindenből rakok a tányérra.
4.   Citromos vinaigrette-el tálalom.
5.   Pirított diót, tökmagot(héj nélkül) vagy mandulát adok hozzá.


Megjegyzés: gyönyörű ! a sütőtök narancs és a cékla rubinszíne elbűvölő.
Téli saláta ebben a blogban itt.
Salátaöntetek : Cézár dresszing

péntek

Rétes - birsalmás, sütőtökös töltelékkel

A rétes – nincs mese – nagyon népszerű édes-sós süteményféle. Ennek nyilvánvaló gasztrotörténelmi oka van, az itt állomásozó népektől átvett tésztafélék adaptációi. Számtalan rétestöltelék van, nem sorolom. Az én kedvenceim nyáron a meggyes (természetesen friss meggyből), a cseresznyés. Rétest viszont télen is lehet készíteni : a töltelékhez való alapanyag kínálat még talán bővebb is.
Az én vesszőparipám a hozzáadott cukor mennyiségének csökkentése, és ezt a rétesnél lehet alkalmazni. Sok töltelék esetében egyáltalán nincs szükség cukorra. A gyümölcsök, akárcsak a zöldségek elegendő természetesen cukrot tartalmaznak. Megfelelő fűszerezéssel elkerülhető a cukor használata.
Rétes persze lehet zöldséges is. Az alábbi verzió egy combo: gyümölcs-zöldség egyben.

Birsalmás-sütőtökös rétes

Elkészítési idő :         15-20 perc
Mennyiség :                  1 rúd rétesre

Hozzávalók :

1 csésze sütőtök (durvára reszelve)
1 csésze birsalma (durvára reszelve)
1 nagy fehérhagyma (vajon párolt)
1 gerezd fokhagyma (préselt)
pár szem aszalt szilva
½ citrom reszelt héja
oregano
szercsendió
só, bors

Elkészítés

  1. A hagymát vastag karikákra szeletelem, és egy pici vaj-olajkeveréken párolom. Leheletnyit sózom.
  2. Lereszelem birsalmát, és sütőtököt.A kihűlt hagymát hozzáadom a reszelt zöldségekhez, belenyomok egy gerezd fokhagymát. Hozzáadom a fűszereket, a reszelt citromhéjat. Sózom, borsozom.
  3. A langyosra hűlt tölteléket réteslapokba tekerem, és készre sütöm.

Megjegyzés:
Rétes ebben a blogban itt.



szerda

Ázsia-Thai leves rák nélkül

Pont így képzelem el Nyárikonyhát télen! Friss alapanyagokból egy könnyű, lélekmelegítő étel, mely nélkülözi a zsírt, nem agyonfűszerezett, zöldség:hús arány ízlésem szerinti és nem kell hozzá kenyér. Receptet a Murdoch kiadó “ Food of Thailand“ c könyve jegyzi.

Thai zöldségleves húsgombóccal

Elkészítési idő:          15 perc
Főzési idő :                 10 - 12 perc
Mennyiség:                  4 adag


Hozzávalók :

Húsgombóc
  • 2 koriandergyökér(ld.ázsiai oldal)
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • 150-200 g darált csirke/pulyka/sertés
  • 2 szál nagyon apróra vágott újhagyma

Leves
  • 0,9 -1 l alaplé (csirke/zöldség)
  • 2 ek. világos szójaszósz ( light soya)
  • 175 g kockára (kb 2,5cm-es)  vágott sütőtök
  • 175 g szeletelt kínai kel/fodros kel (nálam friss spenót)
  • friss korianderzöld


Az alaplé elkészítése

  1. A zöldségek aránya : 3 rész répa, 1 rész petrezselyem, ½ zeller, 1 pasztinák
  2. A zöldségeket nagyobb darabokra vágom, és egy pici olajon párolom. Felöntöm hideg vízzel, és lassan főzöm, amíg letisztul.
A leves elkészítése

  1. A húsgombóchoz először a koriander gyökereket a fokhagymával egy mozsárban pépesítem, majd a hússal, és az apróra vágott újhagymával elkészítem a masszát. Kb. 1 cm-es kis gombócokat formázok.
  2. Az alaplevet a szójaszósszal felforralom, beleengedem a húsgombócokat, majd a sütőtök kockákat. Rövid ideig főzöm. 
  3. A legvégén a friss, zöld leveles zöldségeket beleszórom (spenót, korianderzöld). Ezekkel már csak épp pár percig párolom. ( ha kínai kelt használok, annak kicsit több idő kell)


Megjegyzés: Kezdők is elkezdhetik. A leves eredeti neve: KAENG JEUT PHRAK KAI, és eredetileg fejenként egy 3-4 cm-es rákot is tartalmaz, de nálam ez nem volt.Ha a linkre kattintasz, a 70.oldalon találod meg ezt a levest.

Thai kókusztejes csirkeleves
Ázsiai húsgombócleves I.
Levesek ebben a blogban itt.

kedd

Ázsia ételek, wok, fűszerek

ázsiai húsgombóc készítése

Az ázsiai ételek mindenkinek máshonnan kattannak be. Van, aki a sarki kínait imádja, van , aki étteremben evett, van , akinek főzött valaki. Nekem közvetlenül Ázsiából, Thaiföldről, mivel életemben először ott ettem ázsiai ételt. Nem ma volt.
Azóta oda vagyok érte. Mindent megtestesít, amit imádok az ételekben: friss alapanyagok, sok zöldség, friss fűszerek, csipős, kevés hőhatás, kevés olaj, illatok, citromos, könnyű. Annyira kerek a fűszerezettség, hogy nem kell utána édesség, nincs tele a gyomor. Egyensúlyban van.

Egy oldalra összeszedtem azokat a fűszereket, és eszközöket, amik nekem mindig vannak itthon. Elkezdhetjük kevesebbel is, de alapvető friss fűszerek, szója- és halszósz nélkül ne fogjunk hozzá. Csalódni fogunk. A lényeg, hogy fogjunk hozzá. Olyannal még nem találkoztam, aki nem szereti,ha ázsiait főzök.

Ezen a héten Thai zöldségleves húsgombóccal kerül fel a blogra.

szombat

Répatorta-Aargau-vaj nélkül

Ez túlzás nélkül az eddigi legjobb répatorta, melyet valaha ettem. Könnyű, puha, nem száraz, nincs benne vaj, liszt alig.(szerintem kikísérletezhető akár liszt nélkül is)
A recept az interneten Aargau-i répatorta néven híresült el. Ez egy svájci kanton neve, ahol gondolom valami miatt sok mandula lehet, mert a kispórolt vajat mandulával helyettesítették. A receptet D.Andi barátnőmtől kaptam, aki csodás amatőr szakács. A mandula egy részét dióval lecseréltem, és csökkentettem a mennyiségén. A többin nem változtattam.


Mandulás répatorta 



  • 300 g reszelt sárgarépa
  • 240 g őrölt héjas mandula (nálam 120 g héjas mandula és 120 g dió)
  • 4 tojás
  • 100 g vaníliás porcukor
  • 60 g rétesliszt
  • 1 citrom reszelt héja és leve
  • 1 kávéskanál sütőpor
  • 1 csipet só





A tojásfehérjét egy pici sóval verd kemény habbá.

4 tojássárgáját a cukorral keverd habosra, majd reszeld bele a citromhéjat (vagy narancshéjat) és adj hozzá egy kevés citromlevet. 


A reszelt répát, a mandulát és/vagy diót több részletben add hozzá.


Óvatosan forgasd bele a tojáshabot és a sütőporral elkevert lisztet.


Sütőpapírral bélelt kapcsos tortaformában (23 cm-es)180 fokra előmelegített sütőben 45 percet süsd készre.


Citrommázzal bevonhatod, de ez elmaradhat. Készítsd hozzá egy citrusos mascarpone-krémet, vagy egy narancskrémet!

Megjegyzés: a lisztet lecserélheted rizslisztre és akkor gluténmentes sütit kapsz!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails