szerda

Gyömbéres cseresznye-meggy-ribizli dzsem




Még mindig cseresznye. Még mindig meggy. Még mindig dzsem. Tegnap voltam a kertben, és még a múlt héten félig hagyott fán mintha termett volna újra gyümölcs, és szinte feketére érett. Valami csoda. Szóval most megint van egy kosár cseresznyém, és már este 9, szóval ez holnapra tolódik, pedig annyi más a feladat. Gondoltam én is indulnék a komlementer ízek kihíváson, és már gondolkoztam is, de persze ki kellene próbálni...de mikor. Az a baj, hogy tegnap véletlenül a Fény utca mellett mentem el, és már van ribizli, és gondoltam csinálok egy ribizlizselét levezetőnek, de akkor még nem tudtam a cseresznyéről. Szóval ma itt ültem a három gyümölcsömmel /ja, mert meggy is lett még bőven/ és a következőt gondoltam ki. 3gyümölcsjam. és adok neki egy csavart, és reszeltem bele jó két centi friss gyömbért.


meggymagozó kézikészülék


Hozzávalók

40 dkg ribizli szárától megfosztva

50 dkg kimagvazott meggy

50 dkg kimagvazott cseresznye

friss gyömbér

kis barnacukor

kevés  cukor


A ribizlit minden nélkül feltesszük főzni, és 10-15 perc múlva átpasszírozzuk egy szitán, és gyönyörű állagú gyümölcspépet kapok /Ld. fotó/





A kimagvazott másik két gyümölcsöt szintén felrakom egy másik edényben kis cukorral, és kb 20 percig főzöm, míg a levéből el nem párolog. Ekkor belereszelem a gyömbért /én kb. 2 cm-t reszeltem fareszelőn/, beleteszem a ribizlipépet, majd kevés cukrot, és együtt főzöm nem többet mint 10 perc. A ribizli elég pektint tartalmaz ahhoz, hogy remek dzsem lesz belőle.
Forrón kis üvegekbe töltöm, és 100 fokon a sütőben vízágyban gőzölöm 20 percen át. Mikor már kihűl annyira, hogy meg lehet fogni, de még még meleg, újságpapírba tekerem, és be a száraz dunsztba. Szerintem isteni.

Még több befőzés Nyárikonyhánál!

Befőzési előkészületek
Befőzésről - gyümölcsök-pektin-gyümölcsavak

Eperdzsem (bodzavirággal, rózsaborssal)

Cseresznye cukor nélkül
cseresznye-egres dzsem

Klasszikus meggybefőtt
Fügelekvár
Kovászos uborka

3 megjegyzés:

Fűszeres Eszter írta...

Szia! Tessék bejelentkezni a Minergasztrora, meg a gasztro.blog-ra, hogy mások is megismerhessenek! És létezik ám VKF is, oda is lehet nevezni :) Ne csak magadnak írd a postjaidat!
Jó a blogod, gratulálok!

Fűszeres Eszter írta...

Bocsánat, látom ott vagy. Gyorsabban jár a kezem mint az eszem :)

Nyárikonyha írta...

igyekszem, de hár kezdő vagyok, beginner..főleg blogtechnikailag.köszönöm a biztatást.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails