hétfő

Alap késtechnika óra a Makifood-nál

Múlt hét pénteken részt vettem egy késtechnika kurzus a Makifood szervezésében. Nagyon lelkesen mentem, és lelkesedésem csak nőtt, mivel megerősödött bennem a tanulási vágy. Maki nagyon helyes, nyugalmat árasztó, és biztonságot sugároz. Könnyű tanulni tőle. Biztos vagyok benne, hogy sokszor fogok utalni a kurzuson tanultakra, ezért most csak egy képes bevezetővel kezdem.

Megtanultuk alapvetően mennyire fontos a kés minősége, mi a kések közötti alapvető különbség (német kések, japán kések). Maki rávezetett a helyes késfogásra, megmutatta hogyan álljunk az asztal mellett, amikor a vágódeszka mellett töltjük az időt. Sok sok apróság, mely nem biztos, hogy fontosnak tűnik, de hát pont ezek azok a kis nuanszok, melynek elsajátításával minőségileg lépünk előre a gasztronómiai tanulmányainkban.

Megerősített Maki abban, hogy a főzés 90%-a az előkészítésen múlik, ezért a kés használata alapvető fontosságú. A kés élezés módjait (nem is tudtam, hogy többféle van) bemutatta, és azt, hogy az asztalon, hogyan helyezkedjen el, hogy mindenki biztosnságban legyen.

A foglalkozás 2 óra hosszáig tart és kb. 10 -12 féle vágástechnikát mutat meg. Természetesen nem azt fogom bemutatni, hogy hogyan kell az alábbiakban bemutatott vágásokat véghezvinni (ehhez el kell menni Makihoz!), hanem azt szeretném, ha látnátok, hogy itthon a saját késemmel, gyakorlás nélkül hogyan sikerült mindaz, amit tanultam.



3 megjegyzés:

Reni írta...

ügyes vagy! engem is nagyon érdekelnek ezek a késtechnikai tanfolyamok. kéne egy szuper szakácskés nekem is. :)

Nyárikonyha írta...

én ezt nem szuper késsel csináltam. egy szimpla fiskars-om van egyelőre. no de ezek után! Írok majd ról atöbbet, mert tényleg érdekes.

laszlo írta...

Nagyon jók a fiskars kések.én késbuzi vagyok,de a Mama nem eged többet venni! Bezzeg ő kapott egy fiskars hámozókést,nekem meg be kell érnrm a maradék harminchattal!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails