hétfő

Cukkini "szüret" - ha nincs termés a virág is jó




“Ez az étel leginkább kerttulajdonosoknak való, mivel a cukkini egy nagyon bőtermő (másnál) növény. Rengeteg virág van rajta, és mint lelkes újra-és mindent felhasználó, arra buzdítok mindenkit, hogy próbálja ki.” Ezzel a mondattal indult ama bejegyzést, melyet egy regionális napilap gasztromellékletéhez  adtam le a nyáron. Akkor még úgy gondoltam, hogy a cukkini egy bőtermő növény-mely alap esetben igaz-de az élet, mint oly sokszor felülírta a megszokottat, mert nálam egyelőre egy, azaz EGY cukkini termett. No nem mintha hatalmas ültetvényem lenne a pasaréti kertben, de a 3 palántámból úgy gondoltam, hogy többet csemegézünk. A mondat viszont továbbra is megállja a helyét, mert ha cukkinit nem is, virágot annál többet terem!

A cukkinivirágok felhasználása a mediterrán országok sajátja. Részletes, tudományos leírás itt található. Itáliában, Görögországban, Törökországban, gondolom a Közel-Keleten többféle módon készítik. Én alapvetően kétféle elkészítést ismerek: egyik a töltött vagy töltetlen virágok bundában való megsütése, a másik (a nagy ledvenc) a fűszeres rizzsel töltött virágok párolása. Egyik finomabb csemege, mint a másik. Próbáljátok ki!

Sült cukkinivirágok

Hozzávalók :
·        friss cukkinivirágok (kora reggel szedés a legjobb)
·        mozzarella/fűszeres ricotta, zöldfűszerek
·        sörtészta
·        olaj ( a sütéshez)
·       

A frissen szedett virágokat megtölthetjük pizzamozzarellával,fűszeres ricottával/túróval de ha már becsukódtak, ez nem biztos, hogy könnyű, ezért ne stresszeljük magunkat.
Óvatosan panírozzuk be, és süssük ki olajban.

Zöldfűszeres joghurt/tejföl

Görögjoghurtot, joghurtot, tejfölt ízlés szerint pici sóval összekeverek. Beleszórok sok-sok friss zöldfűszert. Szerintem a kapor az egyik legmegfelelőbb, de van aki nem szereti, ezért javaslom a snidling, majoranna, lestyán keveréket. Pár csepp olivaolajjal díszítem.

A frissen sült virágokat a zöldfűszeres szósszal és egy fél citrommal tálalom.

Fűszeres rizzsel töltött cukkinivirág

Félreértések elkerülése végett a képen a töltött cukkinivirág a paradicsom mögötti tányéron látható.(szerk.)

A töltelék hozzávalói:

·        1 1/2 csésze rizs
2 finomra vágott hagyma
1/3 csésze + 2 ek oliva olaj
2 ek mazsola
2 ek fenyőmag (beszerzésnél legyünk óvatosak)
1/2 ek fahéj – őrölt szerecsendió keverék
1 kk cukor

1/2 citrom leve
feketebors
1/3 csésze finomra vágott menta
1/2 csésze finomra vágott kapor
1/2 csésze finomra vágott petrezselyem
A töltelék receptje a www.almostturkish.blogspot.com oldalról származik

Szokásos módon elkészítjük a tölteléket, melyet nagyon óvatosan az előzőleg megmosott, porzójától megfosztott virágokba töltünk. Dolmához hasonlóan pároljuk 30 percig. A virágok nagyon érzékenyek, ezért valami alapra helyezzünk,-pl. zöldséglevelek-, hogy ne éritnkezzen közvetlenül az edény aljával.
Olivaolaj, citrom, görög joghurt(vagy a fenti fűszeres joghurt) lehet a kísérője.

2 megjegyzés:

"saját levében" írta...

Be lehet segíteni a porzásba, egy kis ecset segítségével. Hátha a méhekkel volt a baj, vagy egyneműek voltak a virágok.

Nyárikonyha írta...

városi kert, városi kertész - ennek is örülünk, mint amagyar narancsnak:-))

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails