péntek

Töltött pulyka nemcsak karácsonykor


A kihívás mindig kell. Ez az a szó egyébként, amit fiatalabb koromban nem értettem. Egyrészt nem tudtam mi az a  kihívás, azt meg pláne nem, hogy miért is kell az nekünk annyira. Most már tudom. Egyes embereknek kell, másoknak nem. Én az előbbiekhez tartozom, de ez csak utóbb derült ki.

Mint terrine-készítésnél írtam, nehezéknek egy 3,5 kg-os pulykát használtam. Ma ezt készítettem el. Az előkészületekhez tegnap láttam hozzá. Konzulensem a neten kívül : Lorien, aki a nagyobb tömegű húsok elkészítésének szakértője. Én magamat 7 kg-os állattal már próbára tettem, mikoris egy hálaadás kapcsán egy agyament barátnőmmel elhatároztuk, hogy pulykát sütünk. Ez 2000-ben volt, amikor nem volt oly könnyű egész pulykához hozzájutni. Szerintem egyedül a hazánkban átmenetileg állomásozó amerikaiak tudták a forrást. Már nem emlékszem, hogy jutott a kezünkbe az info, de arra igen, hogy Kispestre autóztunk, egy henteshez, aki egy 7 kg-os példányt vágott hozzánk. 2 napunk ráment, de jó lett.


Hozzávalók 8-10 főre:


3,5 kg bébipulyka
tengeri só
rozmaring
kenyérkocka
15 dkg főtt, tisztított gesztenye
8 dkg blanchírozott, pirított füstölt szalonna
5 dkg szárított gomba(előáztatva)
10 dkg vaj
húslaplé
1 fej párolt kockákra vágott zellergumó
1/2 zöldalma
1 zellerszár
1 csokor petrezselyem
3 tojás
2 db fokhagymagerezd
bors


Az előkészítés során az alábbi sorrendet követtem:

1.      Sütés előtt egy nappal a pulykát alaposan átvizsgálom, megtisztítom az esetleges tollaktól, szárazra törlöm és tengeri só és mozsárban összetört szárított rozmaring keverékével alaposan bedörzsölöm  kívül s belül egyaránt, és fóliával becsavarva beteszem 1 napra a hűtőbe.

2.      A sütés napján 1-2 órával sütés előtt kiveszem a hűtőből, hogy szobahőmérsékletű legyen és közben előkészítem a tölteléket.
·        4 szelet kenyeret kockákra vágok, megpírítom
·        főtt gesztenyét mixerben kb 1 cm-s darabokra vágom
·        zellert kockákra vágom, fedő alatt kis vajon párolom


·       nyers kolozsvári szalonnát 10 percig blansírozok, majd egészen pici darabokra vágom, kicsit megpirítom, majd rádobom a gombát, és szintén megpirítom
·        egy zöldalma felét kockákra vágok
·        zellerszárat felszeletelem
Egy nagy tálba öntöm a kész kenyérkockát, és rádobom az összes többi hozzávalót, friss petrezselymet adok hozzá, sózom, borsozom és 3 nyers tojással összeállítom a tölteléket.

3.      Sütéshez a sütőt először 200ºC-ra melegítem. Közben előveszem a madarat, fejre állítom(pedig már nincs neki) és betöltöm. Kezeit hátrakötöm, lábait lazán keresztbe rakom, és összekötözöm. Egy nagyobb cseréptál alsó felét vastagon kivajazom és belehelyezem a madarat a baconszalonnával befedett mellével felfelé, és 20 percig sütöm.

4.      A sütőt 180 ºC-ra állítom, meglocsolom kb. 1,5 dl alaplével, és alufóliával lefedve 2,5 óráig sütöm.

5.      A fóliát levéve újabb 40 percig sütöm, kb. 8 percenként locsolgatom. Nekem nem kellett levet pótolni. Összesen 3,5 óráig sült, azaz kg-ként 1 óra.

6.      Kis pihentetés után lehet porciózni. 8-10 adag lesz belőle. Én nem csináltam hozzá semmit, szerintem a töltelék elég, és természetesen a megmaradt levét elforraltam, és finom pecsenyelé lett.


Megjegyzés: Nagyon impozáns csemege, megéri vele foglalkozni.



Töltelékek ebben a blogban itt

3 megjegyzés:

Vitsushi írta...

Én, az agyament barátnő, úgy emlékszem, 11kg-s volt az a pulyka (a nagykövetségen dolgozó ismerős ismerősének az ismerőse irányított minket az ominózus henteshez, aki tudja, hogy a méret igen is lényeg, és a legkisebb szó hallatán ezzel a példánnyal bírt előrukkolni), töltelékkel együtt 13, ami felül, alul, elöl, hátul fél-fél centi hellyel épp hogy befért a sütőbe. Amikor kivettük, a Nagybátyám egy hirtelen jött ötlet által vezérelve megfordította, a csodás monstrum pedig darabjaira hullott. Aztán jött a kétségbeesett kupaktanács, végül a pusztíó sáskajárás. Nem sok maradt a madár 11+2 kg-jából. :)

laszlo írta...

Gratula, szép állat! Szeretem a pulykát,de csak a combját,vagy a nyakát levesbe! Az a baj,hogy kettőnknek sok egy egész állat,pedig megpróbálnám!

nyarikonyha írta...

hát hívni kell nagy társaságot, és akkor lehet nagy állatokat, kondérokat elővenni, sütni, főzni!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails