kedd

Paella - a nagyszabású esti főzés a szabadban


Mit tehet az ember, ha diétázik és barbecue-ra hívják? Először csöppet aggódik, majd rájön, hogy sebaj, egy kis grillezett ezt-azt csipeget, hozzá salátákat, szuper!
No így indultam én neki a múlt heti kerti partinak, amit a szívemhez nagyon közellálló érdi barátaink rendeztek. Kicsit gyanús volt, mikor a grill mellett pácolatlan csirkedarabok hevertek, és végképp elcsodálkoztam , mikor egy nagy méretű kétfülű serpenyő került elő. Ekkor derült ki, hogy grillproject sztornó; paella lesz a menű. Mondhatom igazán nagy ötlet volt, ez egy teambuiling gasztroniai élmény, ugyanis mindenki baromi kiváncsian lesi, hogy mi kerül egymás után a nagy serpenyőbe –és ez eltart vagy másfél órát – másrészt meg itt-ott be kell segíteni szeletelésben, hozdide-teddoda. Nagyon élveztük, és persze a diétát már az italnál feladtam, mert sangria-t szervíroztak jégkockával.


Paella - készítést Macinál olvashattunk. Ez is az ahány ház, annyi szokás kategória. Én úgy jegyeztem le, ahogyan házigazdánk készítette.

Paella csirkével, nyúllal, rákkal és kagylóval
8-10 főre az alábbi mennyiség szükségeltetik :

1 kg csirke darabokra vágva, bőr nélkül
½ kg nyúlhús /elhagyható/
16 db rák
16 db kagyló
1/2 kg laposhal
½ kg kicsi darabokra vágott paradicsom
1 fehérbabkonzerv
2 db kaliforniapaprika csíkokra vágva
rizs
sáfrány
só,bors
sok sok citrom cikkekre vágva
Először a grillre került a nagy paella serpenyő (ennek biztos van valami spéci neve, de sajnos nem tudom), amiben olivaolaj hevül. Ezen pirítottuk a csirkét, és - mint utólag kiderült - a nyulat, amíg szépen megpörkölődött. Ekkor került bele a csíkokra vágott paprika, majd a paradicsom. A rizset, fel-felöntöttük alaplével, belekerült a sáfrány, majd a legvégén a rák és a kagyló. Én hiányoltam belőle a fokhagymát, de csak készítés közben, mert az íze fantasztikusan üdítő, nyáriasra sikeredett. nem hiányoztak belőle egyéb fűszerek. Mindenkinek ajánlom kipróbálásra.

2 megjegyzés:

chili&vanilia írta...

fú, ez elég jól néz ki!

Nyárikonyha írta...

de még milyen finom is volt!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails